Deutsch Tamás kezdeményezése mely a hazugságok, a lépten-nyomon elénk táruló, már-már mindennapossá vált hazudozás veszélyeire hívja fel a figyelmet, engem is gondolkodásra késztetett.
Tamás szerint a hazugság az egyéni és a politikai életben is megöli a szabadságot. Én továbbmennék és azt mondanám, a hazugság, legyen az egyszerű mindennapos hazugság avagy durva politikai uszítás, olyan akár egy veszélyes vírus, egy betegség amely még a legerősebb ember, sőt akár nemzet testét is kihívások elé állíthatja. A saját bőrünkön tapasztalhattuk meg ezt, amikor Gyurcsány Ferenc ténykedésének nyomán a mai napig fe-fel szakadó sebeket szerzett meg-nemnyugvásra ítélt nemzetünk. Annál is fájóbb és veszélyesebb volt e helyzet, hiszen egy ország kormánya, annak választott tisztviselői jelentik azt az elsődleges és fontos védelmi vonalat, amely ha kell gátat szab a piaci szabályozások résein támadó multinacionális vállalatok manipulatív tevékenységének, ha kell erős és tiszta szívet állít a média egyes szereplőinek öncélú, vagy politikai érdekekből fakadó gyalázkodásával szembe. Az elmúlt nyolc év azonban arra kényszerítette a magyar állampolgárokat, hogy erős és független vezetőség híján, önkezük által formáljanak megfelelő és hatékony eszközöket, amelyek biztosíthatják a sajtó, az intézmények, és az állampolgárok szabadságjogait is. Talán ennek a megerősödött és kijegecesedett öntudatnak is eredménye, hogy ma már nem érintethetetlenek a politikusok, a törvénytelen haszonszerzés, a korrupció különböző formáinak utat engedő közszereplőknek is a törvény szigorával kell farkasszemet nézniük. Az emberek világossá tették, hogy önképük, magyarságtudatuk megerősödött, képesek és akarnak felelősséget vállalni nemcsak saját, de egy nemzet tetteiért is. Ennek folyományaként ma erős és őszinte, a népakaratot maximálisan figyelembe vevő, annak szolgálatát legfontosabb feladatának tekintő kormánya van Magyarországnak.
De vajon megváltozott-e az a feladat, amit a sors az emberekre rótt az elmúlt években? Úgy gondolom, a válasz igen. Ma már nem valami ellen, hanem valamiért kell harcolnunk. Az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a nyomozati szervek gondos és megbízható munkáját látva, a közszféra minden eddiginél hatékonyabb működését szemlélve azt hiszem az állampolgárok kicsit megnyugodhatnak, s tekintetüket újabb célok felé emelhetik.
Sajnálatos és őszintén szólva érthetetlen módon a média, az interneten, különböző sajtótermékekben megnyilvánuló közszereplők, vagy akár hétköznapi emberek egy csoportja valamifajta groteszk és nyakatekert módon úgy szeretné hazánk sorsát jobbra fordítani, hogy hazugságokat terjeszt, vitákat szít, értelmetlen és öncélú vagdalkozásokat végez. Azonban nem csodálkozhatunk ezen. Talán többségük nincs is tudatában annak folyamatnak, amelynek ő maga pusztán öntudatlan fogaskerekeként lassan felőrli a tevékeny, reményteli emberek jóakarását és béketűrését. Olyanok ezek az emberek, mint ha egy barlangban lennének leláncolva egész életükben, s pusztán eme barlang falára vetülő árnyékok táncát szemlélnék minden nap. Ha aztán valaki, pusztán jószándékból kivezetné őket a napfényre, nem hinnének szemüknek, s visszatérve társaikhoz inkább azt bizonygatnák, hogy csaló és ördögi szándék vezérli e névtelen jóakarót.
Türelmesnek és megértőnek kell lennünk azokkal szemben akiknek nem adatik meg a tisztánlátás képessége, de erővel és szigorral kell lesújtanunk azokra, akik bár nincsenek leláncolva, s szabadon járhatnak ki és be, mégis hazugságokkal táplálják szerencsétlen testvéreiket. Szeretettel kell fordulnunk és végtelen türelemmel viseltetnünk ha valaki jószándékot mutatva próbál minket vélt igazáról meggyőzni. Lassan és óvatosan haladva kell szemüket az erős napfényhez szoktatni. Ez ma a feladat, egyénenként és állampolgárokként ennek szellemében kell cselekedünk, hiszen ama másik harcot, a démonainkkal, a nemzet démonaival való harcot most, s talán először e nemzet történelmében nem nekünk magunknak, magunkra hagyatottan kell megvívnunk.
Dús lombú tölgyesek árnyékában az embernek jól esik a pihenés.